babszinhaz

És persze nálunk. Az évad első két premierjét Fige Attila és Bereczki Csilla rendezték, akik mindketten a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező-bábrendező szakos hallgatói. Az októberi Pesti Műsorban nem csupán a Lúdas Matyiról és a Pettson és Finduszról kérdezték őket, hanem az élőszínház és a bábszínház közti viszonyról, a gyerekszínház műfajáról is.

A Pettson és Findusz főpróbahetébe fordultunk, a Játszó-térről kikerült a Lúdas Matyi asztala, helyére színes kockás linóleum és a skandináv dizájnt idéző, ugyanakkor fantáziát beindító, csupa fiók, csupa zeg, csupa zug, erre hajló, arra kunkorodó bútorok kerültek. Bereczki Csillával, az előadás rendezőjével ebben az igazán otthonos környezetben beszélgettünk.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendező-bábrendező szakosa vagy, a Pettson és Findusz a diplomarendezésed. Miért épp ezt az anyagot választottad?

Az egyik osztályfőnököm, Meczner János, aki a Budapest Bábszínház igazgatójaként (a másik osztályfőnök Csizmadia Tibor) lehetőséget adott az osztályunknak arra, hogy a színházban megvalósítandó előadástervekkel pályázzunk. Erre a pályázatra én három tervet adtam be, köztük volt a Fekete Ádám dramaturg szakos hallgatóval készített Pettson és Findusz is, amit végül a tanár úr kiválasztott. Magát a történetet Máthé Zsolt révén ismertem meg, akivel a Színművészetin a bábszínész szakos osztálynak együtt rendeztük az Isten madárkái című előadást. A munka közben sokat beszélgettünk arról, milyen érdekes az, ahogyan a meseszerűség megjelenik az élőszínházban. Ezekben a beszélgetésekben előkerültek mindenféle mesék. Zsolt nagy rajongója a Pettson és Findusz sorozatnak, megvan neki az összes kötet. Néhányat belőlük kölcsönadott, és annyira megtetszettek, hogy végül a pályázatra ezt adtam be.

Mi fogott meg a történetekben?

Nagyon érdekel az élőszínház és a bábszínház kapcsolata. Ebben a mesében van egy ember, Pettson, illetve egy macska, Findusz, az ő viszonyukban pedig megjelenik a szülő-gyerek kapcsolat összes bája, öröme és nehézsége, és azt hiszem, ennél jobb alapanyag nincs az kísérletezésre, arra, hogy úgy készítsek előadást, hogy abban az élő- és a bábszínház együtt legyen jelen. Azt gondolom, hogy amit eddig tudok a színházcsinálásról, a rendezésről, a zene, a mozgás, a látvány szerepéről (zene: Márkos Albert, koreográfus: Hegymegi Máté e. h., látvány: Lisztopád Krisztina), a bábról, azokat ebben az előadásban meg tudom mutatni úgy, hogy az érvényes legyen a gyerekek számára, ugyanakkor a szülőknek is tartogat izgalmat, mert szerintem a jó gyerekelőadás nullától száz éves korig érdekes.

Mi az, ami élőszínházi lesz, és hol használtok bábos elemeket?

Pettsont Ács Norbert játssza, Finduszt pedig Ellinger Edina. Norbi élőszínházi színészként lesz látható, Edina viszont két bábbal, egy kicsi és egy nagyobbacska, kamaszforma Findusszal bábozik. Az emberek életében láthatatlanul, Findusznak azonban teljes valójukban jelen levő muklákat Bercsényi Péter és Mórocz Adrienn játssza. A muklák a mesében a Pettson és Findusz közti konfliktusokat elsimítják, ugyanakkor ők kötik össze az egyes történeteket is, ezért a nekik készült dalokkal és táncokkal kap egyfajta lendületet az előadás. Rajtuk kívül ketten szerepelnek még élőszínészként, őket kettőzött szereposztásban láthatja a közönség. A szomszéd Gustavsson bácsi, aki egy egykori tűzoltó, és azt hiszi, Petsson nem teljesen normális, ezért feljegyzéseket készít róla. Gyakran humoros konfliktusba kerülnek, pedig csak arról van szó, hogy mindketten magányosak, de természetesen a történet végére összebarátkoznak. Ezt a karaktert Teszárek Csaba és Csajághy Béla alakítják. A másik szomszéd Andersson néni, aki szintén magányos, szerelmes Petssonba, állandóan a nyakára jár, és ebből is sok vicces szituáció alakul ki. Őt Pallai Mara és Krista Anita játsszák. Lesznek még egerek és intrikus csirkék – utóbbiak azok, akik azt hiszik, Petsson lopja a tojásaikat, ezért folyamatosan keresztbe próbálnak neki tenni –, őket Semjén Nóra és Rusz Judit bábozzák, aztán feltűnik a kicsi Findusznak még félelmetes borz – de később rájön, hogy nem kell tőle félni –, illetve a bika, ők szintén bábok lesznek.

Négy könyv történetét gyúrtátok össze a darabhoz. Miről szól ez a történet? Honnan indulunk, mi történik a szereplőkkel?

Ez egy olyan mesekönyvsorozat, amelynek a történetei összefüggenek, de külön-külön is megállják a helyüket. Amikor leültünk Ádámmal és Gimesi Dóra dramaturggal, azokat az epizódokat kerestük, amelyek izgalmasak, de egy történeti és bizalmi ívvé is összeállnak. Ezért gondoltuk, hogy mindenképp meg kell jelenítenünk az első találkozást, amikor Pettson megkapja Finduszt, az első összeveszést, amikor Findusz elszökik, az első kibékülést, a születésnapot és a karácsonyt. Kezdetben méregetik egymást, majd konfliktusba kerülnek, aztán megbocsátanak, Findusz születésnapján pedig Pettson felismeri, van valaki, akiért ő felelősséggel tartozik, és felvállalja ezt a felelősséget. Az évszakok eközben változnak.

A könyveket az író illusztrálta, és készült belőlük rajzfilmsorozat is. Nagyon markáns Sven Nordqvist vizuális világa, ti viszont egészen más irányba mentetek el. Miért döntöttél így, és milyen kiindulási instrukciókat adtál Lisztopád Krisztának, aki a látványt tervezte?

Aki ismeri a köteteket, tudja, hogy ezek az illusztrációk amellett, hogy egy-egy jelenetet ábrázolnak, mindig tartalmaznak egy-egy apró, a képeken elrejtett momentumot, ami számomra egy rendkívül gyerekközpontú és fantáziadús gesztus, ám arról is szól, milyen kis dolgokból épül fel az életünk, mennyi minden van körülöttünk, amit elsőre talán nem fedezünk fel, pedig érdekesek, csak észre kellene vennünk. Erre példa mondjuk az, amikor Pettson a szülinapi palacsintatortát készíti, és különböző akadályokon kell áthaladnia, vagy ahogyan a muklákat láttatja, vagy egészen konkrétan az, hogy egy kép sarkában eldugva az egerek ruhái két ceruza között kifeszített kötélen száradnak. Ezt csak egy az egyben érdemes megjeleníteni, de akkor az egy egyszerű másolás lenne, ráadásul biztos vagyok benne, hogy nem is tudnánk épp pontosan úgy megcsinálni. Így inkább azt tartottuk szem előtt, hogy egy olyan térben játsszunk, amire jó ránézni, ami többfunkciós, ahol a fantázia mellett a praktikum is megjelenik, tehát a furcsa, játékos külsejű bútorok tökéletes hétköznapi használati tárgyak is, de ami a legfontosabb: a gyerekek szeressék, akár annyira, hogy az előadás után egy ilyen gyerekszobát kérjenek maguknak.

Próbafotók ide kattintva érhetők el.